Hírek
2014. Május 19. 14:37, hétfő |
Belföld
Forrás: InfoVáros
Gianni szigorúan zsűrizik
Úgy tűnik, hogy biztonságos és ízletes a magyar vadhús.
Élesítette ízlelőbimbóit, majd kést és villát ragadott Gianni! Az ismert olasz étterem tulajdonos magyar fogásokat tesztelt, és hozzáértőként szigorú kritikát fogalmazott meg. Az ismert szakácsokból, gasztrobloggerekből és újságírókból álló zsűri egy összetett kísérlet részeként, együtt vizsgálta a különféle érlelési fázisban, azonos konyhatechnológiával készített őzhúsokat.
„Nagyon sok féle húst eszem, és bár nem állítom, hogy a vadételek a kedvenceim, de – főleg télen – egy ízletes vaddisznópörköltre, vagy az olaszoknál megszokottabb ragura, illetve rántott őzlábfejre bármikor kapható vagyok” – árulta el Gianni Annoni, aki elismert gasztronómusként számtalanszor vesz részt szakmai kóstolókon. A minőséget szem előtt tartva ezúttal is szigorúan bírálta az elé kerülő vad-ínyencséget, amelyekről azt mondja, furcsa mód még mindig nem kerültek közel a magyarok szívéhez. „Érdekes, hogy a magyarok szívesen esznek halat, bár a tipikus halízt kerülik. Szeretnének tenger gyümölcseit enni, rákíz nélkül. És kívánják a vadat, de csak, ha nincs meg a jellegzetes vad íze. Pedig anélkül csak egy hús a sok közül” – tette hozzá nevetve Gianni.
A jó hangulatú kóstolón a gasztrobloggerek, a szakújságírók és az ismert séfek a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) politikusaival együttízlelték a Némedi József mesterszakács által elkészített fogásokat. A négy, különböző érlelési idejű őzgerinc hirtelen sütve, enyhe fűszerezéssel, rózsaszínre került a bírák tányérjára, Gianniék nem tudták, éppen melyiket kóstolják. A cél az volt, hogy kiderüljön, melyik érlelési fázisban a leginkább jó minőségű,kívánatos és ízletes a vadhús. A zsűri nagyobbik részét az egy napra elejtett, illetve a 14 napja érlelt vadhús győzte meg (szemben a 2 és 21 napossal).
„A vadhúsból készült ételek nem tartoznak a magyarok mindennapi ételei közé, pedig ízletesek, változatosan elkészíthetők. Mivel a vad szabadban, természetes körülmények között él, gyógyszeres kezelésektől mentes, kiváló minőségű és tápanyagforrású fogások készíthetők belőle” – emelte ki a NÉBIH elnöke, Dr. Oravecz Márton.
Akóstolás mellett mindegyik állat húsából érzékszervi, mikrobiológiai, kémiai, fizikai és fizikokémiai vizsgálatokat iskészít a NÉBIH. Mivel a vadhús népszerűsítése kormányzati szempontból is fontos, sőt a menzákra is szeretnék, hogy bekerüljön ez a húsfajta,különösen fontos jelentősége van egy objektív és hiánypótló vizsgálatnak, amelynek Gianniék kóstolása is része volt. Az eredmények hamarosan elkészülnek, és végre hivatalosan is kiderülhet, amit a szakértők állítnak: biztonságos és jó minőségű a magyar vadhús.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:37, kedd | Belföld
Érettségi - Több mint 80 ezren kezdték meg a vizsgát magyar nyelv és irodalomból
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1140 helyszínen 77 972, emelt szinten 61 helyszínen 2278 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal hétfőn a honlapján.
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.