Városlista
2025. május 9, péntek - Gergely

Hírek

2013. Október 15. 19:10, kedd | Kék hírek
Forrás: MNO

Kivetette magát iskolája ablakán egy pécsi diák

Súlyos sérüléseket szenvedett egy középiskolás fiú Pécsen. Egy diákok közti konfliktus miatt kiugrott az emeletről.

Kiugrott egy középiskolás fiú kedden kora délután a Babits Mihály Gimnázium második emeleti ablakából. A kilencedik osztályos gimnazista túlélte a zuhanást, a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A Dunántúli Napló információi szerint az ügy hátterében diákok közti konfliktus állt.

Mint megtudtuk, a kilencedikes fiú aznap az igazgatói irodában is megfordult, ugyanis egy másik fiú képébe nyomott egy kakaós csigát, s ezért igazgatói figyelmeztetésben részesült. Ezt követően mosdóba ment ki az egyik tanóra vége előtt néhány perccel, majd fél egy körül a mellékhelyiség ablakából ugrott ki a mélybe. A Bama.hu úgy tudja, hogy búcsúlevelet is írt.

Az épület utca felőli oldalán a diákok vették észre a mozdulatlan testet, ők értesítették a mentőket is. A fiú eszméletét vesztette, a lábán nyílt törést szenvedett, illetve a mentők nyakmerevítővel is rögzítették a fejét a kórházba szállítás előtt.

Hiába kerestük telefonon az intézmény vezetőjét, illetve a helyetteseit, hiába kértünk visszahívást, kedden nem tudtunk beszélni velük.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 04. 08:58, vasárnap | Kék hírek

ÉKM: újabb 10 milliós bírság a horrorkaravánokra

Egy hét alatt csaknem tízmillió forint bírságot szabtak ki az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz (ÉKM) tartozó Közlekedési Hatóság munkatársai autószállító járművekre. A leggyakoribb szabálytalanság a túlsúly volt

2025. Április 28. 07:56, hétfő | Kék hírek

Hárman meghaltak az M1-es autópályán történt balesetben, Herceghalomnál

Három férfi a helyszínen életét vesztette, egy pedig megsérült az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán vasárnap történt balesetben Herceghalomnál - közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI érdeklődésére vasárnap délután.

2025. Április 25. 07:40, péntek | Kék hírek

A próbakör során kilökte a tulajdonost az autójából

A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy eladásra meghirdetett autóból kilökte a tulajdonost, amikor a próbakör során egy zaj ellenőrzésének ürügyével a gépjárművel félreállt

2025. Április 23. 07:44, szerda | Kék hírek

Rendőrség: 450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján kedden.